2014. augusztus 4., hétfő

3,5x Liebster Award díjat kaptam!

Kissé megkésve, de én is leírom, hogy megkaptam. Mindjárt 3,5x :)
      A Liebster Award díj egy vándor-díj, amit a még kevésbé ismert blogok kapnak más blogszerzőktől. Vagyis itt egymás elismerése, felismerése és megismerése a cél, és az igazi öröm forrása az, hogy kollégák ismerik el a munkásságunkat.
Épp ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy 4-en is nekem adták a stafétát.

Köszönet érte
- Hegyesi-Kovács Katalinnak, a Talentum mobile írójának, aki rengeteget segített a mesekönyvemben is, és azóta is nagyon inspirálóak az írásai számomra
- Ládi Zsuzsának a Dobozmélyi törtenetek szerzőjének, akinek mindig élvezettel olvasom történeteit (a sci-fijeit különösen)
- Flórián Juditnak, a Judit és az írás írójának, akinek hétről hétre várjuk újabb izgalmas információ morzsáit készülő regényéből (Utópia)
- és végül, de nem utolsó sorban Katona-Wallner Juditnak, a Alkohol és Drog blog szerzőjének, aki nem kisebb feladatot vállalt párjával, mint hogy segítsen drog vagy alkohol függőségben szenvedők családtagjainak megérteni, feldolgozni és kezelni ezt a nagyon is komoly problémát. -Tőle kaptam a 3,5. díjat, mert igazából ő a Szivárvány Játszóházam díjazta, de annak még nincs önálló blogja csak Facebook oldala: Szivárvány Játszóház

És a kérdésekre a válaszok (elnézést, de ez hosszú lesz, mivel mindenkitől 3-3at kaptam :))

Katalin kérdései:
1. Gondoltál már arra, hogy mindazt, amit a blogodon írsz, könyvben is kiadd? 
A Julcsi és a Színek Sárkányai már meg is jelent, és a következő nagyobb írásaim végcélja is ez.
2. Mi a véleményed az e-könyvekről, e-könyv olvasókról?
Még nem eléggé elterjedtek nálunk, de ami késik, az nem múlik, szerintem itt Mo-on is pár éven belül nagyot fog robbanni.
3. Szerinted a nőknek könnyebb írni, mint a férfiaknak? Tulajdonítasz annak valami jelentőséget, hogy nőként blogolsz?
Nem, szerintem nem nem-függő az írás, csak a nők "könnyedebben" kommunikálnak - de a férfiak célorientáltabbak, aminek az eredménye az, hogy a nők többet írnak, de a férfiak viszik jobban sikerre a saját írásaikat. Ezért tűnik úgy, h több a férfi író. Pedig nem :)
4. Képzeld el, hogy egy hosszú nap után fáradtan hazaérsz. A lábaid alig mozognak, a táskád húzza a vállad, még a kulcs is akadozik a zárban. Végre kitárul a lakás ajtaja, és a szemedbe ötlik egy pár angyalszárny, közvetlenül a bejárattal szemben elhelyezve. Igazi tollas, hófehér, felcsatolható. Mi történik, mit teszel most?
Megsimogatom és örülök, hogy itt hagyta emlékbe, hogy tudjam, nem csak az én képzeletemben él.
°°°°
Zsuzsa kérdései:
1. Miért döntöttél úgy, hogy blogot írsz?
ez volt a legegyszerűbb, ahol meg tudom mutatni az írásaimat, gondolataimat, történeteimet. Fel se merült, h más is lehetne :)

2. Hogyan választod ki, miről fogsz bejegyzést készíteni? 
Nem választom, ha jön egy ötlet, ihlet, akkor arról írok. Mivel ez irodalmi blog, nem hiszem, h annyira "választani" kéne témát. Más mondjuk egy tematikus, üzleti blognál.

3. Mi a legjobb blogírással kapcsolatos élményed? 
az, amikor egymás után kapom a visszajelzéseket, hogy folytassam :)

4. Mit olvasol szívesen? Melyikek a kedvenc könyveid, blogjaid? 
Nem elég gyakran :) Ha én elkezdeném felsorolni, akkor ennek nem lenne elég a teljes blog se :) De a fantasyt, scifit, mesét minden mennyiségben :)

Florián Judit kérdései:

1. Mit szeretsz legjobban a blogírásban? Mi visz rá az újabb és újabb bejegyzések megírására?hogy jön valami pici ötlet, akár egy szó, akár egy kép, akár egy mondat, és egész történet kerekedik ki belőle a végén

2. Mi az, ami inspirál? Honnan merítesz új ötleteket? Engem a képek inspirálnak a legjobban. Ha meglátok egy képet, ami megfog, azonnal egész történet ugrik be róla. Ezért is kedvencem a képírós játék.

3. Írd körül a blogodat 50 szóban!
hihi, 50 szavas novella? ;) 
Történetek rólunk, nekünk, értünk, értük, értetek. Szépek, szomorúak, vidámak, kedvesek, ijesztőek, igazak, kitaláltak, rövidek, hosszúak, mesések, sárkányosak, vitézesek, elgondolkodtatók, megnevettetők, megváltoztatók. Pont olyanok, mint amilyenek mi vagyunk vagy szeretnénk lenni. Mert a szavaknak mágikus erejük van, megváltoztatják a körülöttünk lévő világot. Hogy merre, az már rajtunk múlik. Ez a Mesemágia.
4. Mi a kedvenc hobbid, és mi az a szórakozás, amit kipróbálnál, de még nem tetted?
Hobbim? A játszóházam talán, de az több is mint hobbi (munka, vállalkozás, élvezet, kreativitás, rengeteg nevető gyerekarc és lenyugodott anyuka sóhaja)
mit próbálnék ki? sárkányrepülés :D Na jó, a valóság talaján (egén) maradva: vitorlázó repülés ill lovaglás
Katona-Wallner Judit kérdései:
1) Miért kezdtél el blogot írni?
Tavaly ilyenkor kb elvégeztem Vidi Rita Kreatív írás tanfolyamát, amitől szó szerint szárnyakat kaptam, amik egy hónapra rá már sárkányszárnyakká váltak. :) És annyira egyértelmű volt, hogy ami bennem van mese, azt egy blogon kellene megosztanom, hogy nem is volt kérdés a blogindítás.

2) Mi az, amit a legjobban élvezel a blogolásban?
A visszacsatolásokat - hogy szeretik, amiket írok :)
3) Mi az, amit a leginkább utálsz benne?
Még semmit, mivel nem külső "muszáj"ból írok - na attól kezdve lehet, h megutálnám :)
Van valami praktikád, ami meghozza a kedvedet az íráshoz?
Nekem a reggeli (hajnali) órák a legkreatívabbak, amikor felébredek. És nekem a képnézegetéstől indul be a fantáziám leginkább.
4) És hogy valami az én oldalamhoz kapcsolódót is kérdezzek: mi a véleményed az iskolai prevenciós programokról?
Mért, vannak egyáltalán? Mert amikről én hallok, azok csak úgy csinálnak, mintha.. szerintem sajnos nagyon iskola és tanárfüggő, hogy mennyire veszik ezeket komolyan, mennyire akarnak szakembert belevonni vagy csak újabb kötelező letudnivalónak tartják..Amivel szerintem óriásit hibáznak és annak a gyerekek isszák meg a levét. 

És pár random info rólam:

- Macskabolond vagyok - de 1 éve nincs cicám. Artur élt 16 évet és tavaly távozott az örök vadászmezőkre.

- meg virág-bolond. Erről nem tudok elég képet felrakni, de egyszer ilyen udvart szeretnék:



ja és nagyon büszke vagyok, a 3,5. díjazottra, még ha az nem is blog  :)



Akiknek továbbadom a díjat: 

1) Dobos Mártának a http://martasosak.blogspot.hu/ szerzőjének, mert horror-gasztroblog szerintem nincs több - és hihetetlen jó a humora és fantáziája + a ízlelőbimbókat se hagyja nyugodni
2) http://emilyandcharlottetwinkle.blogspot.hu -nak - ez a két nagyon tehetséges fiatal lány összeállva és iker-pár blogot indítva jobbnál jobb történeteket alkotnak mindannyiunk élvezetére :)
3) Fedor Ilona blogjának: http://mesepalota.blogspot.hu/ - mert a mesék ugye léteznek? ;)


Amit mindannyiuktól kérdeznék:
1) Nektek hogyan jönnek az ötletek?
2) Milyen megvalósítandó álmaitok vannak?
3) Mi a kedvenc regényetek és miért?

köszönöm, hogy végigolvastátok :)




2014. június 29., vasárnap

Játék az élet - Képírós játék


                  Jack nem értette, hogy hogyan is került oda a szobájukba az a konzol. És mindjárt kettő. Nagyon régen nem látott már ilyet. Pedig anno kissrácként, mennyit nyomták a haverokkal. Éjt-nappallá téve, online meg offline. Hányszor aludtak el a suliban azokon az unalmas tanár-monológokon, amit óráknak neveztek, mert hajnalig nyomták a mission-öket egymás után. És suli után egyből rohantak az éppen soros haverhoz, akinél egyből fel a netre, és onnantól megszűnt a külvilág. Aztán felnőttek. Eltűntek a régi haverok, sokan már nem is élnek. Mintha ő élne… inkább csak vegetál ebben az átkozott, dögunalom otthonban. Vega lett ő már kívül-belül.
                 Az ajtó csapódása zökkentette ki a merengésből. Steve volt a szomszéd szobából. Ő is még csak az elején tartott a vegásodási folyamatnak, így néha egész jókat lehetett vele beszélgetni a napi menün és az aktuális időjáráson kivüli témákról is.
Ő is meglátta a tévéből kilógó két konzolt. Felcsillant a szeme.
   - CoD? – kérdezte azonnal.
   - Én inkább Battle Strike – felelte Jack a beavatottak önbizalmával. – Bár sokat nyomtuk a CoD-ot is – folytatta vigyorogva. – Anyám, de régen is volt – sóhajtott fel.
   - Kipróbáljuk? – csapott le rá Steve gondolkodási időt se hagyva.
   - Ha működik – naná! – és felvéve az egyik konzolt megnyomta az entert.
            És a képernyőn a réges-régről, ezerszer látott intro pörgött be, és Jack ugyanazt a minden porcikáján átáramló izgalom-hullámot érezte meg, amit sok-sok évvel ezelőtt a múltban felejtett. Nem kellett semmit kérdeznie Steve-től, ahogy ránézett, mintha tükröt látott volna. Ugyanaz a tekintet, ugyanaz a csillogás.
            A két öregnek megszűnt a külvilág. Nem érezték elmacskásodó térdüket, éhséget, szomjúságot, nem volt idő, nem volt jelen, múlt – csak a most és csak a játék. Újabb és újabb pályák, akadályok, feladatok. Mint régen kissrácként.
            Másnap reggel a nővér így találta meg őket. Kezükbe még mindig szorongatták a konzolt, arcukon széles, boldog mosollyal. Az orvos infarktust állapított meg mindkettőjüknél, gyorsan lezárták az esetet. Idősek voltak, betegek, megesik gyakran.
            Az orvos mindössze a konzolon állt meg egy pillanatra jelentésírás közben, ő is rég találkozott már ilyennel, de vacsorára volt hivatalos, így sietnie kellett, ezért nem is foglalkozott vele tovább. Hazafele a taxiban elővette az újságot, és belemerült a vezércikkbe: „Hatalmas ellenzéki tüntetés várható a közintézményekben költségcsökkentés címén bevezetésre kerülő euthanázia-program ellen”.








A fenti történet egy játék része, az eredeti képet itt tudod megtekinteni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/171-kreativ-iras-kep-alapjan-19

2014. április 1., kedd

Riport velem! :)

Sziasztok,

rég jelentkeztem, de történt valami fontos. Hegyesi-Kovács Katával a www.talentummobile.hu honlap szerzője és tulajdonosával készítettünk egy beszélgetést arról, hogy hogyan adtam ki a Julcsi és a Színek Sárkányai mesekönyvemet, aminek születését itt követhettétek végig hétről-hétre.

Itt tudjátok megnézni a videót:

Beszélgetés Teller Ági íróval

Remélem segítségére van/lesz azoknak, akik hasonló "nagy lépésben" gondolkodnak, de nem merik megtenni az első lépéseket - pedig.. ;)


2014. január 21., kedd

Katonadolog - képírós játék



- Khm … Lord Anthony…..bocsásson meg, de már várják Uraságodat!
A Lord megrándult a fegyverhordozója csendes, de határozott mondatára. Nem érzékelte az időt, fogalma sem volt, hogy mióta állnak ott összeölelkezve Lady Marianne-nal. Még a vastag brokátruhán keresztül is érezte dudorodó hasát, sőt mintha valami mocorgást is. De azt már biztos csak képzelte. Óvatosan kibontakozott a szoros ölelésből. Finoman megfogta asszonya két hófehér kezét, és összekulcsolta maguk között.
Az asszony könnyes szemmel nézett rá, de nem szólt már semmit. Minek? Mindent megbeszéltek, tudta, hogy semmi sem tántoríthatja el Urát az elhatározásától.
- Km… Uram! – szólalt meg megint a fegyverhordozó.
- Azonnal megyek! – szólt vissza a válla fölött.
- Kedvesem, indulnom kell. Nem várakoztathatom meg Őfelségét, kérem, vigyázzon Magára és születendő fiúgyermekünkre. – megsimogatva kedvese arcát és gömbölyödő ruháját egy könnyű csókot adott a felesége kezére. Megfordult és határozott léptekkel elindult az udvaron várakozó katonáihoz.
Lady Mariann a toronyablakban állva nézte, ahogy a kivonuló sereg zászlóit meglobogtatja a szél, örök szerelme páncélján megcsillan egy kóbor napsugár. Nézte, ahogy a távolodó sereget ellepi a portenger. Hasára téve a kezét megfordult, és odalépett a díszes állványon árválkodó hatalmas könyvhöz és a következőket írta bele gyöngybetűivel:
„ Sir Lord Anthony, Elroy örökös ura mai nap távozott várából, hogy győzelemre vezesse hadát hős királya, Richard oldalán, a gaz szaracénok ellen. Kelt az Úr 1190. esztendejében.”
Lady Marianne attól kezdve hosszú éveken keresztül minden nap kiállt a vártoronyba, karján a kisfiával várta Ura hazatértét.

****

A hajókürt élesen mély hangja belehasított a levegőbe.
Anthony és Marianne ijedten rebbentek szét a hangra. Hirtelen azt se tudták, hol vannak, úgy belefeledkeztek a csókba. Zavarba jöttek mindketten, de a lány felnevetett, azzal a kedvesen gyöngyöző nevetéssel, amivel elsőre magába bolondította a fiút ott azon a bizonyos majálison.
Gömbölyödő pocakja vele rázkódott, szaténruháján táncoltak a virágok, a nap átsütött hosszú, fényes haján.
- Hihetelenül szép vagy – suttogta Anthony, és megcirógatta a lány arcát, aki belesimult a tenyerébe.
A lány kicsit kacéran elmosolyodott, kinyújtotta a kezét és megigazította a fiú váll-lapjait. Büszke volt a fiú csillagaira. Ilyen fiatalon már főhadnagy. Sokra fogja még vinni. Csak mért pont most tört ki ez az átkozott háború?
Újból megremegtette a levegőt az óceánjáró kürtje.
- Mennem kell. – sóhajtotta Anthony. A lány szemét elfutották a könnyek. – Kérlek, ne tedd még nehezebbé. Tudod, hogy mennem kell, mindent tartalékost behívtak.
- Tudom, átkozott japánok! De akkor is nagyon …. – nem folytatta a lány. Minek? Mindent megbeszéltek, tudta, hogy semmi sem változtathatja meg a helyzetet.
A lány szorosan átölelte a fiút, hozzászorítva gömbölyű pocakját, hogy még utoljára érezze férje a megszülető gyermekük rugdalózását. A fiú még egyszer megcsókolta a lány homlokát, pár pillanatig így maradtak, majd határozott léptekkel megfordult és elindult a hadihajó fele. A lány még egy darabig látta a tömegben mozogni alakját, de pár pillanat múlva eltűnt a sok drapp egyenruhás magas fiatalember között.
Marianne hazaérve elővette a pár napja készült fényképüket, és a hátoldalára felírta: „Anthony mai nap hajózott be az Alabama fedélzetén. Isten segítsen minket és térjen haza épségben! 1942. július 12.”
Ettől a naptól kezdve hosszú éveken keresztül babakocsiját maga előtt tolva, nap mint nap az utcasarkon várta a postást.

***

A hangosbemondó másodszorra harsant fel a váróteremben.
- A 235-ös kabuli járat előreláthatólag két órát késik.
Rianne már így is alig bírt magával. És most még két óra toporgás itt ebben a meleg, zsúfolt váróteremben. Fáradt volt, nyűgös és nagyon fájt már a dereka.
Körülnézett, hogy hol találna magának valami ülőhelyet. Elindult a széksorok fele, erősen gömbölyödő pocakjára tette a kezét, így próbált utat törni a várakozó tömegen át. Végül elérte az ablakok mellett sorakozó székek egyikét. Kifulladva csüccsent rá. A szék kemény volt, csúszós és kényelmetlen. De ülőhely, és jelen állapotában ez a volt a legfontosabb.
Mennyi minden történt, amióta utoljára itt járt, és igazából nem csak a mostani térfogat-növekedésére gondolt. Valójában évek óta nem volt kint a reptéren. Amikor Tony elment Afganisztánba, nem volt ideje kikísérni a reptérre, mert akkor jött egy indiai csoport, és neki kellett tolmácsolnia. Tonyval is így ismerkedtek össze, tolmács kellett egy farszi összekötőhöz és őt találták meg. Tony volt a férfi itteni kísérője. Ő meg a tolmács lett. Aztán házasok. Nem sokkal később Tonyt külszolgálatra rendelték, ő meg itthon maradt folytatva munkáját az ENSZ-nél. De Tony egy hosszabb kimenője után már nem egyedül.
És most itt várja azt az átkozott kabuli gépet, ami még késik is. Becsukta a szemét és pihenni próbált. A zsibongó tömeg hangja egyre távolabbról szólt, mind halkabban. Elaludt.
A hangosbemondó hangjára riadt fel.
- A 235-ös kabuli járat a 6-os kapunál leszállt.
Rianne úgy ugrott fel a székről, hogy ha az nem lett volna rögzítve, biztos feldönti. Körülnézett, és persze, hogy a legtávolabbi volt a 6-os kapu. Nagy lendületet véve, előretolva pocakját utat tört magának a tömegben. Szerencsére az ott ácsingózó, várakozó emberek többsége érzékelve méreteit sietve adott neki utat. Rianne mindig jót mulatott magában, hogy az emberek többsége a terhes nőket porcelánbabáknak tekinti, és úgy közelít hozzájuk, mintha a legkisebb szellőre is összeroppannának. Pedig… De most kihasználta a tévhitüket, és így meglepő gyorsan eljutott a 6-os kapuhoz. Itt már közel se volt akkora tömeg, csak páran várakoztak a kordonon innen.
Kinyílt a kapu és az első sorokban azonnal meglátta Tony magas alakját. Rianne-nek megdobbant a szíve, most jött rá igazán, hogy mennyire hiányzott neki.
Anthony először nem is akart hinni a szemének. Tudta, hogy Rianne a világ legszebb nője, de hogy a világ legszebb kismamája is, arra nem számított. Küldött fotókat, látták egymást skypon. De itt a csarnokban, ahogy megvilágította hátulról napfény, hosszú barnás-szőke tincsei a vállára omlottak, hófehér pólója alól elődomborodott feszes hasa, amit még külön kiemelt az hosszú, indiai, színes szoknyája. Meseszép volt, mint egy Madonna-kép.
Tony alig bírta kivárni a sorát, azonnal rohant volna, hogy átölelje, megcsókolja. Amikor végre átjutott az ellenőrzésen, lehajította a zsákját, felkapta Rianne-t, és megpörgette a levegőben.
Aztán a hangosan kacagó nőt óvatosan a földre tette, letérdelt elé, felhúzta a pólóját és egy finom csókot adott a barna pocakra.
- Hazajöttem – suttogta mindkettőjüknek. A pocak oldalán megjelent egy kidudorodás, miközben Rianne nagy sóhajjal beletúrt a hajába.

Igen, hazaértek, (majdnem) mind.





A történet az alábbi képírós játék részeként született: 

http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/142-kreativ-iras-kep-alapjan-11

2014. január 13., hétfő

A TV-nézés veszélyei - képírós játék



Amelie feküdt a fűben. Élvezte a kora tavaszi napsütés simogató sugarait. Meztelen hátán érezte a bóbiskoló pitypangok lágy érintéseit. Béke volt. Kívül-belül.

Krrrrrccscsccss….

- A fene essen ebbe a lejátszóba. Hogy miért pont a legjobb résznél megy tönkre!
Most jött volna Peter, a vadítóan jóképű kutyasétáltató pasi, a nyálas dögjével… Hogy én hogy szeretem azt a részt. Amikor keresztül esik rajta a kutyával…
- Jaj anyu, nem unod még ezt a nyálas sztorit, már százszor láttad!
- Kislányom, ezek a legjobb filmek, nem azok a verekedős, űrhajós borzalmak, amiket te bámulsz a haverjaiddal…
- Hehe, én át tudnám írni. Amelie megharapja a kutya és két nap múlva apró kis lények mozognak a bőre alatt. Peterről kiderül, hogy egy földönkívüli, akinek az a küldetése, hogy új szaporító közeget találjon a kihaló félben lévő fajának.
- Jaj, Bianka, hogy lehetsz ennyire ántiromantikus? Igaz a Barbikból is mindig zombit csináltál.. Hol rontottalak el?
- Anyu, nem rontottál el, csak mások vagyunk, fogadd már el. Te mikor néztél meg velem utoljára egy filmet?
- Na jó. Ennek már ugyis mindegy. Na mutass egyet a tieid közül.

Krrrrrccscsccss….

Amelie felemelkedik a földről, a napba néz, és lefoszlik róla a bőr, mintha a ruhája lenne. Egy gyönyörűséges, csillogó, ezer fényű teremtés áll a helyén. Kitárja a kezét, forogni kezd, és színfolyamok áradnak, amerre fordul. Egyre gyorsabban pörög, míg egy végső robbanásban szétárad színáradat a világ minden pontja felé, letarolva a szürkeséget.

A TVből kirobbanó színfolyam kéz a kézben ülve találja el az anyát és lányát. Mire feleszmélnek, már semmi nem látszik, de egy életre összekapcsolja őket Amelie-vel.